Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


100 Jászol Kiállítás - 2021.

2022.02.11

Helyszíni tudósítás a vatikáni kiállításról

 

A vatikáni 100 jászol kiállításon 12 alkotó 16 alkotása képviselte Magyarországot.

A magyar alkotók munkái A Magyar Kézművességért Alapítványon (AMKA) keresztül jutottak el az olasz fővárosba.

A kiállítás megnyitójára 2021. december 5-én, advent 2.vasárnapján került sor, melyre hat alkotó személyesen is

kiutazott.

A római szállás egy katolikus fenntartású zarándokházban, a Szent István Házban volt. A magyar ház lakói is büszkék voltak, hogy azok az alkotók szálltak meg náluk, akik kiállíthattak a Vatikánban. 

A kiállítást Salvatore Fisichella érsek, az Új Evangelizáció Pápai Tanács elnöke áldotta és nyitotta meg, a ceremónia kezdetén pedig égi áldásként az eső is megérkezett.

 A Szent Péter tér csodálatos kollonádjában helyet kapott alkotások a világ számos országából érkeztek, idén 126 betlehem- illetve a születéstörténethez kapcsolódó témájú produktum.

A kiállítás szervezői évek óta kedvelik a magyar alkotók munkáit, mert a népi kézművesség hagyományait megőrizve, természetes anyagok felhasználásával dolgoznak.

A nemzetközi kiállítás 2022. január 9-ig látogatható.

A magyar kiállítók nevében köszönetünket fejezzük ki az AMKA-nak és a római konzulátus munkatársainak!

 

Harsányi Tiborné Etelka és Kurdi Csilla

A "100 Jászol Kiállítás" meghívott alkotói voltak...

Kiss István fafaragó  

Kurdi Csilla – Paverpol-textilszobrász     

Mitrovicsné Dvorszky Eszter - Tűfestő

Torma Katalin - Festő

Dobrovitz Klára - Üvegműves

Kiss Ferenc - Gobelinhimző

Nádasdi Zoltánné - Szalma és csuhéfonó

Gelencsér Júlianna - népi játék készítő

Rónaszegi János - tűzgrafikus

Harsányi Tiborné - Szalma és csuhéfonó

Ruzsa Ilona - ikonfestő és tűzzománcos

Garamvölgyi Adrienn - gyékényszalma és csuhéfonó