Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A reformáció történelmi és kulturális öröksége

az élő népművészetben

Pályázati felhívás a népművészet hagyományai iránt elkötelezett alkotók, alkotóközösségek részére A Népművészeti Egyesületek Szövetsége és a Reformáció Emlékbizottság a Reformáció 500 éves magyarországi és a határainkon túli egyházkerületek jubileumi ünnepségeihez kapcsolódva pályázatot hirdet a Kárpát-medencében élő, a népművészet hagyományai iránt elkötelezett alkotók, alkotóközösségek részére.

A pályázat célja, hogy a népi kézművesség képviselői hozzájáruljanak ahhoz, hogy a templomok, gyülekezeti termek, egyházi intézmények, valamint az élet nagy fordulóihoz kapcsolódó egyházi szertartások tárgyai, kellékei megújuljanak.

A pályázat meghirdetésével emléket kívánunk állítani a reformáció kulturális és történelmi örökségének.

Pályázni lehet: olyan alkotásokkal, amelyek szellemiségükben az alkalmazott jelképeik által a protestáns egyház hagyományait tükrözik. Olyan alkotásokat várunk, amelyek az elmúlt 10 éven belül készültek. Külön értékelik a pályázat kiírói azt, ha különböző mesterségek alkotói összefogásával készített tárgyakkal, tárgy együttesekkel pályáznak.

A pályázatra beküldhető alkotások között lehetnek:

– fafaragás, bútorfestés mesterségben például: templomi berendezés, szószék és úrasztala, padok, festett és faragott kazetták, világítótestek, kapuk, kerítések, fejfák, haranglábak stb.

– textilművészet különböző ágaiban: hímzéssel, szövéssel, csipke technikákkal készített alkotások /úrasztali terítők, kehelytakarók, szószéket, padokat díszítő textilek/ a reformáció 500. évét reprezentáló „emlék textilek”, melyek az évforduló emlékezetessé tételét szolgálják.

– fazekasságban a szertartásokban használatos edények, kelyhek, tálak, tányérok, keresztelő edények /kancsók és tálak/ stb.

– fémművességben a szertartásokban használatos edények, kelyhek, zárak, kerítések, kapudíszek, harangok, lámpatestek stb.

– egyéb mesterségek: pl. könyvkötészet stb.

A jubileumi ünnepségekhez kapcsolódóan minden mesterségben külön kategóriaként várjuk az emlék- és ajándéktárgyakat.

Nagyméretű alkotások esetében fotódokumentációval lehet pályázni, minimum A/4-es méretben.

A pályázat felmenő rendszerű, a pályamunkákat a NESZ Tagszervezetei gyűjtik, segítve a regionális események szervezőit. A határainkon túl élő alkotók, alkotóközösségek a hozzájuk legközelebbi regionális helyszínre küldjék munkáikat.

Pályázni: jelentkezési lapon lehet, melyet a regionális szervezetekhez lehet visszaküldeni. Ezzel igyekszünk felmérni a lehetséges pályázók számát, segítjük a pályamunka eljutását a zsűrizések és kiállítások helyszínére.

A pályamunkákat szakmai zsűri bírálja és javaslatot tesz régiónként a kiállításon bemutatható alkotásokra.

A regionális kiállítások rendezői és helyszínei:

– Észak-Magyarország – Fügedi Márta Népművészeti Egyesület, Miskolc

Alkotások benyújtásának időpontja: 2017. május 29.

Zsűrizés időpontja: 2017. május 30-31

Kiállítás megnyitó: 2017. június 16.

Kiállítás helyszíne: Felsővárosi Református Templom

3532 Miskolc, Balázs Győző tér 1.

Kiállítás nyitva tartása: 2017. június 16.-július 30.

Kapcsolattartó: Gergye Zoltán – 06 30 381 8595

fmne@kezmuvesekhaza.hu

– Észak-Alföld – Hajdú-Bihar Népművészeti Egyesület, Debrecen

Alkotások benyújtásának időpontja: 2017. május 15-16.

Zsűrizés időpontja: 2017. május 19.

Kiállítás megnyitó: 2017. június 10.

Kiállítás helyszíne: Debreceni Nagytemplom, Kálvin János Galéria

Kiállítás nyitva tartása: 2017. június 10. – július 3.

Kapcsolattartó: Hubert Erzsébet – 06 30 263 6448; 06 52 410 174

herzsebet99@gmail.com

– Dél-Alföld – Békés Megyei Népművészeti Egyesület, Békéscsaba

Alkotások benyújtásának időpontja: 2017. június 1-11.

Zsűrizés időpontja: 2017. június 17-18.

Kiállítás megnyitó: 2017. július 17.

Kiállítás helyszíne: Református Templom és/vagy Imaház, Békéscsaba

Kiállítás nyitva tartása: 2017. július 17.-augusztus 4.

Kapcsolattartó: Pál Miklósné – 06 30 299 7789 info@bmne.hu

– Közép-Dunántúl – Fehérvári Kézművesek Egyesülete, Székesfehérvár

Alkotások benyújtásának időpontja: 2017. június 17.

Zsűrizés időpontja: 2017. június 21.

Kiállítás megnyitó: 2017. július 1.

Kiállítás helyszíne: Dunántúli Református Egyházkerület, Pápa

Kiállítás nyitva tartása: 2017. július 1-23.

Kapcsolattartó: Szenczi Jánosné – 06 20 259 2952 kezmuvesek@gmail.com

– Nyugat- Dunántúl – Zala Megyei Népművészeti Egyesület, Zalaegerszeg

Alkotások benyújtásának időpontja: 2017. május 30-31.

Zsűrizés időpontja: 2017. június 2.

Kiállítás megnyitó: 2017. június 11.

Kiállítás helyszíne: Református Templom Galériája,

8900 Zalaegerszeg, Rózsa u. 2.

Kiállítás nyitva tartása: 2017. június 11.-július 9.

Kapcsolattartó: Prokné Tirner Gyöngyi – 06 30 946 4094, 06 92 312 744

gebart@invitel.hu

– Dél-Dunántúl – Tolna Megyei Népművészeti Egyesület, Szekszárd

Alkotások benyújtásának időpontja: 2017. június 16.

Zsűrizés időpontja: 2017. június 26.

Kiállítás megnyitó: 2017. október 31.

Kiállítás helyszíne: Szekszárdi Református Templom

7100 Szekszárd, Kálvin tér 12-14.

Kiállítás nyitva tartása: 2017. október 31.-november 15.

Kapcsolattartó: Komjáthi Tamásné – 06 20 946 5617

agnes.komjathi@gmail.com

– Közép-Magyarország – Iharos Népművészeti Egyesület - Budapest

Alkotások benyújtásának időpontja: 2017. április 14-15.

Zsűrizés időpontja: 2017. április 17-18.

Kiállítás megnyitó: 2017. április 22.(egyeztetés alatt)

Kiállítás helyszíne: Duna melléki Református Egyházkerület, Püspöki Hivatal

1092 Budapest, Ráday u. 28.

Kiállítás nyitva tartása: 2017. április 22.-május 31.

Kapcsolattartó: Ament Éva – 06 30 234 3887, 06 23 389 121

ament.eva@t-online.hu

 

Ajánlott irodalom:

1. Takács Béla munkái:

Református templomok úrasztali terítői (1983)

Bibliai jelképek a magyar református egyházművészetben (1986)

„Uram hajlékodat, szeretem hazádat” – Református művészet Magyarországon

(1990)

Református templomok Magyarországon /társszerző/ (1992)

Magyar református lelkészek öltözete (2004)

Tanulmánykötetek. Szerk.: Bolvári-Takács Gábor

1. Református egyházművészet Magyarországon.

2. Zemplén és Sárospatak

3. Debrecen vonzásában

2. dr. P. Szalay Emőke tudományos munkássága, publikációi.

Interneten:

3. A magyarországi megyék népművészetét bemutató monográfiák.

 

http://www.nesz.hu  

 http://www.reformacio500.hu   http://www.reformacio2017.hu