Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

XIX. Országos Fazekaspályázat - Körmend
 
A korábban meghirdetett pályázat célja az volt, hogy ápolják a népi fazekasság hagyományait, megőrizzék a nagy múltú fazekasközpontok tárgyi művészetét, mindezt továbbfejlesszék, s a mai lakáskultúrába beillesszék. A pályázat témájaként egy mai éléskamra kerámiáját jelölték meg a kiírók.
 
A zsűri által kiválasztott alkotásokból és a helyi múzeum anyagából kiállítás is nyílt, a nyitóünnepségen a mesterség fontosságát V. Németh Zsolt vidékfejlesztési államtitkár hangsúlyozta. Ezt követően a pályázatokat Csupor István, a Néprajzi Múzeum etnográfusa értékelte. Pölös Andrea, a Hagyományok Háza muzeológusa elmondta, hogy az idei nagydíjat Farkas Gábor békéscsabai fazekasnak ítélték oda.
Két első helyezett lett: Falusiné Terjék Évának és Czibor Imrének (utóbbinak Kajtár Annamária által díszített) a munkáit választották ki.
A második helyen Hadikfalvi Andrea, Szénási János és Fazekas Ferenc, a harmadikon Bangó Alíz, Forró István és Szűcs Imre végzett.
A Hagyományok Háza különdíjait Madár Helga, Donkóné Angyal Kornélia, Szente Krisztina és Tóth László kapták.
A város önkormányzatának különdíját Farkas Gábor kapta, a kulturális központ különdíját, vagyis az önálló kiállítás lehetőségét pedig Fazekas Ferenc nádudvari fazekasnak ítélték oda a bírák. A mester 2015-ben mutathatja be munkáit.
 
A tárlat augusztus 10-ig látható Körmenden, aztán Budapestre, a Hagyományok Háza Magyar Népi Iparművészeti Múzeumba kerül, ahol népi szőttesekkel kiegészítve decembertől látható.
 
Bajdó Bettina
Vas Népe, 2014. június 4.