Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 2016-ban is meghirdette a nagy hagyományokkal rendelkező „MAGYAR KÉZMŰVES REMEK” elismerő cím elnyerésére kiírt országos pályázatát. 

A Magyar Kézműves Remek pályázat díjazott termékei idén Debrecenben, a „Kézművesség ezer éve a Kárpát-medencében” című rendezvénnyel, és az „Új utak a kézműiparban és a turizmusban” című nemzetközi konferenciával egyidejűleg kerülnek kiállításra a Kölcsey Központban.

A XIV. „Magyar Kézműves Remek” címek átadása és a díjazott pályaművekből rendezett kiállítás megnyitója 2016. szeptember 22-én tartották. A kiállítás szeptember 24-ig volt látható.

A XIV. Magyar Kézműves Remek díjazottai

Kiemelt alkotók:

Bak Zoltán szűrkészítő Debrecenből

Debreczeni Sándor késkészítő Miskolcról

Dr. Illés Károlyné hímző Békéscsabáról

Horváth György kovács Esztergomból

Kiss Árpádné palástkészítő Debrecenből

Nepp Dénes szíjgyártó, bőrdíszműves Szekszárdról

A SOUTACHE BESPOKE Ruhaipari Kft. részéről Bánóczki Péter Sándor szabó Budapestről

 

Magyar Kézműves Remek díjat nyert a következő 36 pályázó is:

Bencsik Márta, Szilágyi Imre – gyékény, szalma-, csuhétárgy-készítő, oktató, asztalos Öcsödről

A Berényi Textil Kft. képviselőjeként Debreczeni János – takács, Népi iparművész a Népművészet Mestere Mezőberényből

A Berényi Textil Kft. képviselőjeként Debreczeni Jánosné – viseletkészítő Mezőberényből

Bertáné Lőcsei Krisztina fazekas népi iparművész Nyergesújfaluról

A Csoko-Láda Kft. Pécsről

Csukonyi Edit rétes-készítő Szankról

Domokos István szíjgyártó, Szekszárdról

Hegyaljai Tünde Budajenőről

Hotyek Attila, kádár Erdőbényéről

Illésházi Katalin Anna népi kézműves, szövő Nagypiritről

Juhász Béláné hímző Alsótelekesről

Kanyó Alfonzné csuhéfonó, népi iparművész Litkéről

Katonáné Kalmár Terézia mézeskalács készítő szakoktató Nádudvarról

Kecskeméti Róbert citerakészítő Sárszentmihályról

Kovács J. Attila csizmadia, cipész Kisgyőrből

Kovács József cipészmester Debrecenből

Kovács Levente aranyműves/ötvös fémműves Miskolcról

Lukács Eszter Mária hímző Békés városból

Mus Angelika faműves Felpécről

Nagy Sándor fafaragó népi iparművész Debrecenből

Németné Jancsi Ilona gobelinhímző, kézműves Ludányhalásziból

Radics László mézeskalácsos népi iparművész, a Népművészet Mestere Debrecenből

Román Andrásné csipkekészítő Zalaegerszegről

SÁPIFRUITWINES Kft. - Sápi Tímea Csömörről

Simon Katalin hímestojás-festő, mézeskalács készítő Cserszegtomajról

Soós János László népi hangszerkészítő Székesfehérvárról

Szankovits Örs késes Budapestről

Szepesi János fafaragó Ercsiből

Takács Attila kézműves szappankészítő Kozármislenyből

Tóth Balázs gombkötő Budapestről

Tóth Imréné népi ékszerkészítő, hímző, csipkekészítő Orosházáról

Tóth Károlyné csipkekészítő Mendéről

Tóth Sándor klímagépész, citerakészítő Debrecenből

Vass János kupakészítő, népi iparművész Bajáról

Forrás: MKIK