Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A XXVI. Kis Jankó Bori Országos Hímzőpályázat eredménye

2010.08.09
A XXVI. Kis Jankó Bori Országos Hímzőpályázat
eredménye
 
A Bíráló Bizottság (Borbély Jolán, dr. Csiffáryné dr. Schwalm Edit, dr. Varga László Györgyné / Szathmári Ibolya, Udvardi Miklósné / dr. Varga Marianna és Viszóczky Ilona) a beérkezett pályamunkákról az alábbi véleményt fogalmazta meg:
 
Az utóbbi évek legszínvonalasabb, legigényesebb és legváltozatosabb pályázati anyagát küldték be az alkotók. A magyar hímzőkultúra csaknem valamennyi területe képviseltetve volt, igen magas színvonalon. Ezt a kiváló eredményt támasztja alá, hogy a beküldött 317 pályaműből mindössze 90 db-ot nem fogadott el a zsűri (az összes 28,4%-a), így 227 kiállításra került. A minősített munkák több mint a fele (147 db, 65%; az összes 46%-a) „A” kategóriában részesült, 79 db „B” kategóriás (35%; az összes 25%-a), 1 pedig „ajándéktárgy” minősítést kapott.
 
A tradicionális feldolgozások mellett több, a mai lakáskultúrához igazodó egyéni kezdeményezés is megjelent, mind a mintaszerkesztésben, mind a színválasztásban.
Dicséretes a hímzés és a szövés rendkívül szerencsés és harmonikus együttes alkalmazása. Elég nagy számban szerepeltek a régi stílusú és történeti hímzések, korszerű megfogalmazásban. Bár túl sok viselet nem érkezett be, de többségük igen igényes. Részben követik a tradicionális formákat, ugyanakkor rendkívül igényes alapanyag-megválasztással és a díszítmények visszafogott, harmonikus – dekoratív – alkalmazásával ma is hordható és viselhető darabok készültek.
Örvendetes dolog, hogy a határon túli alkotók is egyre színvonalasabb munkákkal képviseltetik magukat.
A magyar hímzéshagyományon túl egyre nagyobb teret kap, és egyre több munka készült a nemzetiségi hímzések alapján.
A díjazott munkákra rendkívüli mívesség, technikai tökéletesség és a hagyomány-hű, de bátor újítás jellemző.
 
A Bíráló Bizottság a következő díjakat osztotta ki:
 
 
Kis Jankó Bori díj (100.000.-Ft, a NEFMI díja)
 
A hevesi Csillagvirág Népművészeti Egyesület alkotói
Tervezők és kivitelezők: Erdélyi Istvánné, Kovács Ferencné népi iparművész, Pataki Miklósné, A Népművészet Mestere, Vermes Lajosné népi iparművész, az Egyesület Alkotó Közössége
 
A hagyományos technikát magas színvonalon reprezentáló, teljesen modern felfogású, újszerű mintaszerkesztésű, a szőttest és a hímzés együttesét rendkívül harmonikusan alkalmazó, igen magas technikai és esztétikai színvonalú alkotásaikért.
 
 
Kis Jankó Bori díj (80.000.-Ft, Mezőkövesd város díja)
 
Tervező: Párniczky Józsefné népi iparművész (Székesfehérvár)                             
Kivitelezők: Guzner Gyuláné, Borsikné Oszlánczi Mária, Szántó Lászlóné, Ádám Zoltánné
 
Több tájegység hímzőkultúrájának igen igényes feldolgozásáért, mintaszerű kivitelezéséért és a felvidéki recemintával készült oltárterítőért, amely bravúros, dekoratív, míves, a funkcióhoz tökéletesen illő alkotás.
 
I. díj (80.000.-Ft, a NEFMI díja)
 
Tervező és kivitelező: Dr. Veszely Józsefné népi iparművész (Kaposszék)                                        
Kivitelezők: Wolf Jánosné, Dr. Keszler Gáborné, Bózsing Ernőné
 
A gömöri csomós, a bogácsi rece, a kaposmenti fehér- , a Tolna megyei Gyönk német nemzetiségi hímzéseinek mintaszerű megjelenítéséért, tervezéséért, tökéletes technikai kiviteléért, igényes, gyönyörű alkotásaiért.
 
 
I. díj (80.000.-FT, a NEFMI díja)
 
Tervező és kivitelező: Fehér Jánosné, a Népművészet Mestere (Eger) 
 
A hagyományos palóc öltözködés kultúra jellegzetességeit magában foglaló, igényes alapanyag választású és kivitelezésű, dekoratív, ma is remekül hordható öltözeteiért.
 
 
I. díj (80.000.-Ft, a NEFMI díja)
 
Tervező és kivitelező: Lovászné Juhász Rita népi iparművész (Mátrafüred)              
 
Rendkívül igényes alapanyag választású, tervezésű, kivitelezésű, korszerű, elegáns, ma is viselhető,
ugyanakkor a hagyományon alapuló, remek öltözeteiért.
 
 
II. díj (70.000.-Ft, a NEFMI díja)
 
Tervező: Ország László, a Népművészet Mestere (Kunszentmárton)
Kivitelező: Ország Lászlóné népi iparművész
 
A ma már egyre ritkábban látható kunhímzés újszerű, gyönyörű megfogalmazásáért, tökéletes mintaszerkesztéséért, harmonikus színvilágáért, igényes, tökéletes kiviteléért.
 
 
II. díj (70.000.-Ft, a NEFMI díja)
 
A hódmezővásárhelyi HÓDFÓ Nonprofit Kft. alkotói
Tervezők: Marton Sándorné, a Népművészet Mestere, Angyal Frigyesné népi iparművész
Kivitelezők: Marton Sándorné, Szabó Pálné, Korom Jánosné,  Jószainé Kiss Katalin, Tóth Sándorné
 
A hódmezővásárhelyi mintakincs korszerű megfogalmazásáért, a kiváló tervezői munkáért, a léptékek arányának szerencsés megválasztásáért, a remek színösszeállításért és a nagyon szép kivitelért.
 
 
II. díj  (70.000.-Ft, a NEFMI díja)
 
Tervező és kivitelező: Kissné Sponga Zsuzsanna (Budapest)
 
Beregi keresztszemes hímzéssel készült korszerű lakástextíliáiért, a hibátlan tervezésért, a tökéletes kivitelezésért, az óriási, igényes munkájáért.
 
 
III. díj (50.000.-Ft, a NEFMI díja)
 
Tervező és kivitelező: Bordás Ottó népi iparművész (Gyöngyös)                          
 
A változatos, saját tervezésű mintáiért, melyek különlegessé teszik textíliáit, az aprólékos , tökéletes kivitelezésért, egyedülálló alkotásaiért.
 
 
III. díj (50.000.-Ft, a NEFMI díja)
 
Tervező: Galauner Béláné népi iparművész (Tatabánya)
Kivitelező: az Alsógallai Egyházközség Hímzőköre
 
A XVII. századi erdélyi úrasztali terítő motívumai alapján készült csodálatos templomi garnitúráért,
az öltéstechnika sokféleségéért, a hímzés és a szélmegoldás összhangjáért és a nagyon igényes kivitelezésért.
 
III. díj (50.000.-Ft, a NEFMI díja)
 
Tervező-kivitelező: Özv. Szigethy Istvánné népi iparművész (Agyagosszergény)
 
Höveji pókozásos hímzéssel készült kislányruhájáért, keresztelő terítőjéért és menyecske kendőjéért, azok remek tervező munkájáért, dekoratív megjelenésükért és a rendkívül igényes kivitelezésért.
 
 
III. díj (50.000.-Ft, a NEFMI díja)
 
Tervező és kivitelező: Varga Mária népi iparművész (Sitke)
 
Nyugat-dunántúli színes gyapjú és fehér hímzéseiért, azok tökéletes tervezésért, színharmóniájáért, változatos öltéstechnikájáért, rendkívül míves kivitelezéséért és a dekoratív megfogalmazásért.
 
 
III. díj    (50.000.-Ft, a NEFMI díja)
 
A Vajdasági Magyar Folklórközpont hímzői (Szabadka)
 
Tervezők: Gulyás Magdolna népi iparművész és Jeges Ilona
Kivitelezők: Bácskai Rózsa és Jeges Ilona
 
Igényes tervezésű, igényes kivitelezésű, rendkívül aprólékos, változatos díszítésű, galgamenti és szigetvár vidéki hímzésekért.
 
 
Különdíjak
 
 
A Pro Renovanda Cultura Hungariae „Népművészetért”
szakalapítvány díja (30.000.-Ft)
 
Tervező és kivitelező: Sukta Bertalanné népi iparművész (Beregdaróc)
 
A beregi hímzéshagyományok ápolásáért, a régi mintakincs mai lakástextíliákra való dekoratív alkalmazásáért, kiváló tervezői munkájáért és igen igényes, mintaszerű kivitelezéséért.
 
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat díja (50.000.-Ft)
 
Tervező és kivitelező: Koscsó Istvánné (Sárospatak)
 
Orosházi fonottas garnitúrájáért, torockói párnájáért és úrihímzéses terítőjéért. A felsorolt hímzőkultúrákat korszerűen alkalmazta, igényesen szerkesztette meg, harmonikus színvilággal , sokféle öltéstechnikával, nagyon szép kivitelben.
 
A Népművészeti Egyesületek Szövetsége díja (30.000.-Ft)
 
Tervező: Molnár Tiborné népi iparművész (Debrecen) 
Kivitelezők: Harsányi Edit, Bodolai Jánosné, Kenderesi Györgyné
 
A felvidéki, trencsényi hímzőkultúra elegáns, korszerű megjelenítéséért, kiváló szerkesztéséért, remek szélmegoldásaiért és tökéletes technikai kiviteléért.                                                   
 
A Hagyományos Értékek Megőrzéséért Alapítvány díja (30.000.-Ft)
 
A hevesi Csillagvirág Népművészeti Egyesület alkotói:
Tervezők és kivitelezők: Erdélyi Istvánné, Kovács Ferencné népi iparművész, Pataki Miklósné a Népművészet Mestere, Vermes Lajosné népi iparművész, az Egyesület Alkotó Közössége
 
A hagyományos technikát magas színvonalon reprezentáló, teljesen modern felfogású, újszerű mintaszerkesztésű, a szőttes és a hímzés együttesét rendkívül harmonikusan alkalmazó, igen magas technikai és esztétikai színvonalú alkotásaikért.
 
A Csillagvirág Népművészeti Egyesület díja (15.000.-Ft)
 
Tervező és kivitelező: Fiser Józsefné népi iparművész (Gyöngyös)
 
A hagyományos palóc mintakincs példaértékű újra fogalmazásáért, a kiváló mintaszerkesztésért, jó arányaiért és gyönyörű kivitelezéséért, amellyel ezt a visszafogott mintakincset ünnepivé tette.
 
A Csillagvirág Népművészeti Egyesület díja (15.000.-Ft)
 
Tervező: Izer Istvánné népi iparművész (Demjén)
Kivitelező: Pataki Istvánné
 
A palóc hímzés dekoratív továbbéltetéséért, az igényes tervezésért és nagyon szép kivitelezésért.
 
A Coats Magyarország Kft. díja (20.000.-Ft)
 
Tervező és kivitelező: Élő Lajosné népi iparművész (Dombóvár)
Kivitelező: Fehér Lászlóné, Vincellér Józsefné
 
Kaposmenti, sióagárdi, dél-baranyai és gömöri lakástextíliáiért, azok jó szerkesztéséért és az igényes, szép kivitelezésért.
 
A Coats Magyarország Kft. díja (20.000.-Ft-os vásárlási utalvány)
 
Tervező és kivitelező: Gulyás Magdolna népi iparművész (Budapest)
 
A hagyományos formát és díszítményt tökéletesen tükröző, nagyon igényesen kivitelezett ingeiért.
 
A Coats Magyarország Kft. díja (20.000.-Ft-os vásárlási utalvány)
 
Tervező és kivitelező: Radácsi Piroska, a Népművészet Mestere (Hajdúszoboszló)
 
Úri - és recehímzéséért, melyeket rendkívül igényesen szerkesztett meg, tökéletes szélmegoldással látott el és rendkívül szépen kivitelezett.
 
A Coats Magyarország Kft. díja (20.000.-Ft-os vásárlási utalvány)
 
Tervező és kivitelező: Dr.Szabó Imréné, a Népművészet Mestere (Szeged)
 
Egy kevéssé ismert kultúra tökéletes feldolgozásáért, melyet nagyon igényes kivitelben jelenített meg.
 
A Coats Magyarország Kft. díja (20.000.-Ft-os vásárlási utalvány)
 
Tervező és kivitelező: Zuberec Vera népi iparművész (Újvidék)
 
Úrihímzéses oltárterítőjéért, tökéletes szerkesztéséért, mintaszerű hímzéséért és rendkívüli igényességéért.
 
Póta József  textilkereskedő díja (10.000.-Ft-os vásárlási utalvány)
                                                                      
Tervező és kivitelező: Orbán Istvánné (Nagykőrös)
 
Tökéletes technikai kivitellel készült, legapróbb részleteiben is igényes, harmonikus színvilágú, Zobor vidéki vagdalásos garnitúrájáért.
 
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közművelődési és
Idegenforgalmi Intézet díja (tárgyjutalom)
 
Tervező és kivitelező: Újlaki Erzsébet népi iparművész (Sárospatak)
 
A hagyományos formát, díszítményt tökéletesen tükröző, gyönyörűen kivitelezett írásos garnitúrájáért.
 
A Praktika díja (könyvjutalom)
 
Tervező és kivitelező: Harsányi Edit (Debrecen-Józsa)
 
Legapróbb részleteiben is igényes tervezésű és kivitelezésű felvidéki tüllrátétes terítőjéért és ingvállmintás blúzáért.
 
A Néprajzi Múzeum díja (könyvjutalom)
 
Tervező-kivitelező: Kovácsné Pócza Ágnes (Sopron)
 
Nagyon szépen és igényesen elkészített höveji pókos hímzéseiért.
 
A B.-A.-Z. Megyei Múzeumi Igazgatóság díja (könyvjutalom)
 
Tervező és kivitelező: Paranai Józsefné (Miskolc)
 
Dicséretes szélmegoldású, a mintához tökéletesen igazodó, igényes kivitelű komádi garnitúrájáért.
 
A B.-A.-Z. Megyei Múzeumi Igazgatóság díja (könyvjutalom)
 
Tervező és kivitelező: Hanke Jánosné népi iparművész (Budapest)
 
Reprezentatív,dekoratív gömöri csomós hímzéséért, jó szélmegoldásáért, szép kivitelezéséért.
 
 
A B.-A.-Z. Megyei Múzeumi Igazgatóság díja (könyvjutalom)
 
Tervező és kivitelező: Parragi Ágnes (Zalaegerszeg)
 
Mintaszerű, tökéletes szerkesztésű és kivitelezésű, rendkívül igényes zalai fehérhímzéseiért.
 
A Heves Megyei Múzeumi Igazgatóság díja(könyvjutalom)
 
Tervező: Csapó Frigyesné népi iparművész (Mosonmagyaróvár)
Kivitelező: Dér Istvánné  
 
Szépen megtervezett és kivitelezett felvidéki vagdalásos terítőjéért.  
 
A Heves Megyei Múzeumi Igazgatóság díja (könyvjutalom)
 
Tervező és kivitelező: Marczisné Sass Ilona népi iparművész (Söjtör)
 
Különleges széleldolgozású, sokféle öltéstechnikát alkalmazó, igényesen kivitelezett úrihímzéseiért.
 
 
A Matyó Múzeum díja (könyvjutalom)
 
Tervező és kivitelező: Szászi Zoltán Béláné (Nagydobos)
 
Igényesen és jól szerkesztett, azsúrmintával egyénivé tett, gyönyörűen kivitelezett beregi keresztszemes hímzéseiért.
 
 
A Matyó Népművészeti Egyesület díja (könyvjutalom)
 
Tervező: Bodnár Lászlóné népi iparművész (Szerencs)
Kivitelező: Búza Lászlóné
 
Kiválóan megtervezett, változatos öltéstechnikájú, igényesen kivitelezett úrihímzéses terítőjéért.
                               
 
A Mezőkövesdi Közkincs-Tár díja (könyvjutalom)
 
Kapja: Szuper Miklósné népi iparművész
 
Kiemelkedő szakkörvezetői és tervezői tevékenységéért.
 
 

A mappában található képek előnézete XXVI. Kis Jankó Bori Hímzőpályázat