Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

bet19_megnyito-es-kiall_vert.jpg2012. december 12-én abudai várban, a Magyarság Házában került sor a pályázat válogatott anyagából rendezett kiállítás ünnepélyes megnyitójára. A földszinti aulában a Metzker Kamaraegyüttes műsora után Farkas Zsuzsa köszöntötte A Magyar Kézművességért Alapítvány (AMKA) képviseletébenaz esemény résztvevőit abból az alkalomból, hogy az Alapítvány lehetőséget kapott a Magyarság Házában a Betlehemi jászol-kiállítás megrendezésére.
 
A vendégeket a házigazda képviseletében Papp-Váry Borbála, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. vezérigazgató-helyettese üdvözölte,majd Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetségének elnöke és Semmelweis Tibor, a BKIK Kézműipari Tagozatának alelnöke mondott köszöntőt.Őt követően Farkas Zsuzsa felolvasta a Fővárosi Közgyűlés ülése miatt távol maradt Csomós Miklós kulturális főpolgármester-helyettesének köszöntő-gratuláló levelét.A kiállítást Brückner Ákos Előd ciszterci plébános nyitotta meg.
 
A pályázat eredményhirdetése, a díjak átadása az első emeleti díszteremben történt. A díjazási lista a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus, a Hagyományok Háza és a Ciszterci Egyházközség képviselőiből álló zsűri javaslata alapján készült. A díjazásban A Magyar Kézművességért Alapítványon kívül olyan önkormányzatok, intézmények, szervezetek és alkotók vettek részt, amelyek ill. akik – Alapítványunk megkeresésére – a jelenlegi gazdasági helyzet ellenére is fontosnak tartották, hogy hozzájáruljanak a zsűri által kiemelt alkotók elismeréséhez.
 

A díjazott alkotók a díjazás sorrendjében:

 
a budapesti Gyapjas klub – Kostyálné Ferenczi Erika vezetésével
Gránásy Anna pomázi Magyar Kézműves Remek-díjas üvegcsiszoló;
Martineczné Kiss Márta budapesti fazekas népi iparművész;
a budapesti Brummogó BábszakkörVámosiné Vitáris Márta valamint szülők és bábszakkörös gyerekek;
Kollár Lajosné lajosmizsei csuhéfonó;
Gelencsér Julianna táci népijáték-készítő csuhéműves mester;
Gy. Kamarás Kata budapesti fazekas népi iparművész, a Népművészet Ifjú Mestere, a Népművészet Mestere; 
Szomor Ferencné tatabányai csuhébaba-készítő;
Lakatos József mezőkeresztesi fafaragó;
Almay Nikolett budapesti díszlet- és jelmeztervező tanuló;
Kisjuhász Lászlóné lajosmizsei csuhéfonó;
Bocsi Éva salgótarjáni Magyar Kézműves Remek-díjas népviseleti baba-készítő népi iparművész;
a budapesti Kincs-Ő Alapítvány – Bedők Beáta keramikus vezetésével
Dr. Drén Csabáné budapesti babaház-készítő;
a velencei FM Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Gyermekotthon és Diákotthon Csuhé szakköre – Wildhoffer Ibolya vezetésével;
Dukát Judit budapesti gyöngyfűző;
Daru Péterné bodajki hímestojás-festő népi iparművész;
Kamocsay Judit budapesti szövő népi iparművész;
Garamvölgyi Adrienn;
Fessler Béláné kiskunfélegyházi csuhéfonó;
Tóta Anna bajai kenderműveskapta.
Orbánné Balogh Katalin budapesti Aranykoszorús babakészítő mester, népi iparművész;
Acsai Rita kecskeméti népi játszóház-vezető;
Markos Lászlóné keszthelyi csuhébáb-készítő, művészeti oktató;
Czupp Pál kunhegyesi fafaragó népi iparművész;
Siegl Károly budapesti tűzzománcos;
a budapesti Bajnokkvartett - Gábor és Kata valamint gyermekeik: Dorka és Anna;
Naszvadi István pakodi faragó népi iparművész;
Galina Lajos eleki faszobrász, tanár;
Kerékgyártóné Zalka Cecília budapesti mézeskalács-készítő;
Kovács Klára Valéria budapesti tűzzománckép-festő iparművész;
Kolumbán Zsuzsa budapesti Magyar Kézműves Remek-díjas babakészítő népi iparművész, a Népművészet Mestere;
Bodáné Fenyves Zsuzsa székesfehérvári foltvarró;
Bujtor Tibor gyenesdiási fafaragó népi iparművész
Dönczi András szegedi asztalos mester, fafaragó, Csongrád Megye Alkotói díjasa;
Gelley Anna budapestihitoktató;
Kovács Ernő taksonyi fafaragó, asztalos;
Pintér Miklós budapesti tojásfestő;
Radetzky Jenőné székesfehérvári Magyar Kézműves Remek-díjas bútorfestő népi iparművész;
Szűcs Andrea tiszafüredi fazekas népi iparművész, a Népművészet Ifjú Mestere;
Vangelné Béres Edit szegedi ikonfestő;
Erős Györgyné sárbogárdi kézműves.
 
A Ciszterci Egyházközség ajándékait a következő alkotók vehették át Brückner Ákos Előd atyától:
 
Vágó Éva budapesti ikonfestő; Horváth Kata Anna székesfehérvári egyetemi hallgató; a székesfehérvári Ciszterci Szent István Gimnázium 5.b osztálya – Somogyfoki Gáborné osztályfőnök vezetésével; a budapesti ELTE Bárczi Gusztáv Gyakorló Általános Iskola és Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény 1.a osztálya – Takácsné Kiss Anikó és Bajnokné Gronski Kata vezetésével; a Tatabánya Gallavölgyi Egyházközösség Hímzőköre – Galauner Béláné vezetésével; Madaras Enikő budapesti tanuló; V. Andrejszki Kati budapesti bőrműves, a Népművészet Ifjú Mestere, gyertyaöntő; a budapesti Ágoston család - Ágoston Zsolt és felesége, valamint gyermekeik: Nikolett, Barnabás és ifj. Zsolt; Szabó Endréné Szabó Márti budapesti amatőr alkotó; a tatabányai Názáret Szociális Szolgáltató Lámpás Tehetségműhelye – Horváth Viktória és Trestyánszky Melinda vezetésével; a piliscsabai Páduai Szent Antal Általános Iskola, Gimnázium és AMI, Kerámia szak – Bisztriczky Réka vezetésével; Volloncs Mária üvegfestő, báb- és babakészítő a Kovászna megyei Torjából; Molnár Evelin amatőr csuhéfonó Temesvárról.
 
A díjazottakon kívül a kiállítás többi résztvevője is kapott elismerő oklevelet, melyek a szentendrei Vincze László és Fiai Papírmerítő Műhelyben készültek.
 
A kiállítás főrendezője Mayer Róbert volt. A kiállítás előkészítésében, rendezésében közreműködött: Kóté Lászlóné, Haris Mária, Fábry Zoltán, Proszenyák Ferenc és Szabó Endréné Szabó Márti.
 
A díjazott alkotások fotóit Nagy Balázs, a megnyitó fotóit Mátyus László, az enteriőrképeket Gergely Andrea és Mátyus László készítette.
 

bet19_fotamogatok.jpg

 
 

A mappában található képek előnézete XIX. Betlehemi jászol pályázat díjazott galériája