Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Mik a teendők a civil szervezetek új Ptk. szabályaira való áttérésekor ?

Az új Ptk. a civil szervezetek, így az alapítványok és egyesületek vonatkozásában is számos új szabályt vezetett be azzal, hogy a törvény hatálybalépésekor, vagyis 2014. március 15. napján a bírósági nyilvántartásba már bejegyzett, illetve bejegyzés alatt álló egyesületek és alapítványok legkésőbb 2016. március 15-ig kötelesek a létesítő okiratuknak mindazon rendelkezését felülvizsgálni és szükség szerint módosítani, amelyek nem felelnek meg az új Ptk. előírásainak. Figyelemmel arra, hogy ezidáig az érintettek jelentős hányada (81 ezer civil szervezetből 53 ezer) nem hajtotta még végre az előírt módosításokat,

egy hétfőn elfogadott törvényjavaslat (T/9379) az új szabályozásra való áttérés határidejét 2017. március 15-re módosította.

A határidő elhalasztása ellenére sem árt azonban tisztában lennünk, mit is kell tennünk, hiszen számos civil szervezetnél időigényes egy ilyen módosítási folyamat.

Teljes cikk: http://ado.hu/rovatok/cegvilag/mik-a-teendok-a-civil-szervezetek-uj-ptk-szabalyaira-valo-atteresekor

Forrás: http://ado.hu