Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Magyar kézművesek Franciaország közepén

2014.július 18-28 között 41. alkalommal került megrendezésre a "Festival du Monde" Gannat-ban, /Fr.o./ ahol a világ közeli és távoli országaiból érkezett néptáncegyüttesek léptek estéről-estére színpadra. Magyarországot a lelkes fiatalokból álló Kecskeméti Néptáncegyüttes képviselte, fergeteges előadásuk a fesztivál egyik fénypontja volt.

Külön meghívást kaptak a fesztiválra magyar kézművesek is, akik az érdeklődőkkel mesterségük alapelemeit workshop-okban ismertették meg.

Tóth Ildikótól és Gerencsér Zsolttól a kékfestés, Szelesné Kása Ilonától a tojásfestés, Székelyné Maucha Katalintól a gyöngyfűzés, Gyulay Máriától a nemezelés, Kádár Mannitól a mézeskalács díszítés, Fodor Balázstól és Fodorné Máthé Ritától a bőrműveség, Barcsay Andreától a hímzés és a fazekas mesterség kezdő lépéseit tanulhatták meg a látogatók.

A bemutatott mestermunkák hamar vevőre találtak és maradandó emlékként  Kádár Ferenc fotószínházában készült képeket is magukkal vihették.

A fesztiválon 350 fellépő vett részt, a szervezést és a lebonyolítást  500 fő /!/ önkéntes segítette. A fesztivál alapítója Jean Roche, akinek jellegzetes nagy kalapja mára  a fesztivál szimbólumává vált. Munkatársa Marie-Agnés Jacque, aki mindenre és mindenkire odafigyelt, kedves mosolyával feledtette a fesztivál idején uralkodó hűvös, esős időt.

A következő évi fesztiválra visszavárják a magyar csapatot.

Gyulay Mária