Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Minisztériumi díj és országos első helyezés
az Algyői Tojásműhelynek
 
debrecentojasmuhely1.jpgAz Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Hagyományok Háza, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége, a Kézműves Alapítvány, a Debreceni Művelődési Központ, valamint a Veszprém Megyei Népművészeti Egyesület X. Országos Ifjúsági Népi Kézműves Pályázatot hirdetett 11-25 éves fiatalok körében. A pályázattal a meghirdetők lehetőséget kívánnak teremteni a Magyarországon és az ország határain túli magyar nyelvterületen élő, a hagyományos kézműves tevékenységekkel foglalkozó fiatalok bemutatkozására, megmérettetésére, illetve hagyományápoló tevékenységük továbbfejlesztésére.
 
A Gyevi Art Kulturális Egyesület Algyői Tojásműhely tagjai: Bakos Dorina, Balázs Petra, Balázs Dóra, Pigniczki Kata, Klatka Eszter és Nacsa Izabella címmel pályáztak az országos megmérettetésen.
 
Az országos elődöntőket követően az Ifjú Kézművesek Országos Kiállítására 2013. november 8-án került sor Debrecenben, a Művelődési Központ Belvárosi Galériájában.
 
Az Algyői Tojásműhely a X. Országos Ifjúsági Népi Kézműves pályázaton tojáshímzés kategóriában a 16-25 éves korosztályban I. helyezésért minisztériumi díjban részesült. A díjat Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára, a pályázat fővédnöke adta át.
A Tojásműhely tagjai átvehették továbbá A Magyar Kézművességért Alapítvány értékes könyvjutalmait is.
 
Szakmai vezetőjük, Bereczné Lázár Nóra hímestojás-festő népi iparművész, a Népművészet Ifjú Mestere kiemelkedő oktatói tevékenységéért Hubert Erzsébet Borbála etnográfustól, a NESZ alelnökétől, a Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesület elnökétől Dobiné Vass Júlia nádudvari népi iparművész kerámia ajándéktárgyát vehette át.
 
A közösségi díjakat Somogyi Béla, Debrecen Megyei Jogú Város alpolgármestere és Jantyik Zsolt, a Debreceni Művelődési Központ igazgatója adta át.
 
A kiállítást Beszprémy Katalin, a Hagyományok Háza Népművészeti Módszertani Műhelyének vezetője méltatta.
 
A kiállításhoz kétnapos országos Vándorlegény konferencia is kapcsolódott.
 
A X. Országos Ifjúsági Népi Kézműves Pályázat díjazott alkotásaiból rendezett kiállítás 2013. november 29-ig, munkanapokon 9-18 óráig tekinthető meg.
 
Bereczné Lázár Nóra,
az Algyői Tojásműhely vezetője

 

debrecentojasmuhely2.jpg