Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az IPOSz Országos Kisipari Kézműves Tanácsának (OKKT) egyik legrégebbi tagja, a Somogy megyei Kézműves Tanács volt elnöke,

Varga Béla

varga-bela.jpgbalatonlellei kosárfonó mester 2000. augusztus 20-án, életének 68. évében, rövid szenvedés után hunyt el.

Felesége, lányai, unokái, rokonai és barátai mellett nagyobb családja: a kézműves társadalom nevében Hotter József, A Magyar Kézművességért Alapítvány elnöke búcsúztatta őt augusztus 24-én, a balatonlellei temetőben. Akik ismertük – szerettük, becsültük és tiszteltük Őt: alkotásainak magas színvonaláért, a szakmai utánpótlás érdekében végzett munkájáért, egyenességéért, derűs egyéniségéért, emberi értékeiért.

Nyugodjék békében, emlékét tisztelettel megőrizzük.