Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


skorutyak-janos.jpg
Elment a bácsalmási kékfestő …
 
Skorutyák János bácsalmási kékfestő mester, népi iparművész életének 71. évében 2014. február 23-án elhunyt.
 
Skorutyák János elődeitől örökölte a kékfestő szakma szeretetét. A Skorutyák család 1879-től megszakítás nélkül ugyanabban a bácsalmási házban folytatta a kékfestő mesterséget. János dédapja volt az, aki elkezdte, majd nagyapja és apja után, 1969-től ő vette át a műhelyt.
Büszke volt a régi gépekre és szerszámokra, a 300 mintából álló nyomódúc-készletre, az 1868-ban Berlinben készült Perrotin mintázó-gépre, a dédapja idejéből való sokmázsás mángorlóra (amit kezdetben még ló működtetett) és a három méter mély festőkádakra.
1982-ben édesapjával együtt szervezte meg az 1. Országos Kékfestő Találkozót, amin ennek a ritka szakmának 11 mestere vett részt.

skorutyak-janos_2014.jpg

Bár az őseitől rámaradt szerszámokkal, a régi házban, ősi technológiával dolgozott, nyitott volt a modern kor kihívásaira is: a régen volt lóistállóból kialakított irodájában 1985-től már számítógépet használt, később saját honlapot hozott létre, és az érdeklődőkkel interneten tartotta a kapcsolatot.
2003 óta – már nyugdíjasként – inkább az régi műhelyt és az eszközöket javítgatta, rendezgette. Gyűjtötte a kékfestés emlékeit, őrizte hagyományait. Szakmai titkait, óriási ismeretanyagát szívesen adta át az érdeklődőknek. A négyszáz négyzetméternyi műhelyben, ahol a kékfestés eszközei működés közben is megtekinthetők voltak, rendszeresen fogadott látogatókat a világ minden tájáról: japán kékfestőktől a környékbeli iskolásokig. A műhelylátogatások nyomán gimnáziumi, főiskolai, egyetemi dolgozatok, diplomavédések is készültek.
Nemcsak itthon, de több országban is tartott mesterség-bemutatót. Árusító-Iakókocsijával Európa sok városában járt, többek között Berlinben, Münchenben, Backnangban, Heilbronnban, Tübingenben, Zomborban, Modenában, de eljutott Párizsba és Finnországba is.
1995-ben hat hónapig a „Kékfestés Európában és Japánban” című kiállítás keretében a müncheni Deutsches Museum-ban tartott mesterség-bemutatót.
Tevékenységéről mindig szívesen számoltak be az újságok, rádiók és televíziók.
Önálló kiállításai voltak Budapesten, Szentendrén, Kecskeméten, Szegeden, Pápán, Keszthelyen, Szombathelyen, Kalocsán, Baján, Ópusztaszeren valamint több más településen. Pápa, Szendrő és Kisvárda múzeumaiban állandóan láthatóak a termékei. A németországi Münkeboe (Ostfriesland) falumúzeumában 1993 óta látható kiállítása. 1996-ban a szlovákiai Martin múzeumában több ezer minta közül háromszáz lenyomatot ő készíthetett.
Munkásságát számos díjjal ismerték el. 1973-ban érdemelte ki a népi iparművész címet, NIT nívódíjat valamint KIOSZ-díj a Jó minőségért kitüntetést is kapott. 1974-ben KIOSZ-díj a Jó munkáért, 1976-ban és 1986-ban a Bács-Kiskun Megyei Tanácstól az Ipar Kiváló Mestere cím, 1978-ban a KIOSZ-tól Kiváló Kisiparos cím elismerésben részesült. 1980-ban a Szegedi Ipari Vásáron a Vásár Díját, 1985-ben Művészeti Díjat, 1986-ban művelődési miniszteri kitüntetést, 1989-ben 15 éves társadalmi titkári tevékenységéért a KIOSZ Kiváló Szervezeti Munkáért arany fokozatát érdemelte ki, 1994-ben 25 éves kisipari tevékenységéért kapott elismerést az IPOSZ-tól.

 

Alapítványunk elődjének, az Országos Kisipari Kézműves Tanácsnak 1982-től évekig elnökhelyettese, közösségi embere volt, a tagok nagy részéhez baráti szálak fűzték, mindenkor számíthattunk rá. Az 1999-ben Bácsalmáson rendezett OKKT-ülés estéjén saját házába invitálta a résztvevőket, ahol rögtönzött műhelylátogatás keretében szenvedélyesen ismertette velünk a kékfestés rejtelmeit, technológiáját, és büszkén mutatta be annak technikai eszközeit. A kertjében rendezett hangulatos összejövetelen igazi házigazdaként vendégei minden gondolatát leste, szinte kitalálta és pillanatokon belül teljesítette azokat. Itt is többször hallottuk Tőle a figyelmességét bizonyító híres mondatot: „Elég, ha csak utalsz rá…”
 
Kedves János, nyugodj békében, emlékedet megőrizzük!