Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


BUDAPESTI MEGNYITÓ

bet25-duna-palota.jpgA jubileumi, 25. alkalommal meghirdetett Betlehemi jászol pályázat eredményhirdetése és díjátadó ünnepsége a kiállítás hivatalos megnyitója keretében 2018. december 11-én 14 órakor vette kezdetét Budapesten, a Duna Palota Színháztermében.

A műsorban az Óbudai Népzenei Iskola diákjai (Bángi-Magyar Cicelle, Büki Klára, Molnár Ilona, Raffay Kamilla, Szendrődi Hanga és Tóth Barbara – felkészítő tanáruk: Fábián Éva, kísérő tanáruk: Kelencsér Ágnes) erdélyi és kalotaszegi dalokat adtak elő. bet25-musor.jpgFarkas Zsuzsa az AMKA nevében üdvözölte az esemény résztvevőit abból az alkalomból, hogy Alapítványunk a Magyarság Háza meghívására, a Betlehemi jászol-kiállítás megrendezésére is lehetőséget kapott a Duna Palotában.

bet25-beszelok.jpgElsőként Bába Szilvia, a Duna Palota művészeti és operatív igazgatója köszöntötte a megjelenteket, majd Nagyné Varga Melinda, a Fővárosi Önkormányzat főosztályvezetője meleg szavakkal méltatta a kiállítás-sorozatot. Ezután Németh László, az IPOSZ elnöke mondott köszöntő bet25_matyus.jpgbeszédet, melynek végeztével Mátyus Lászlót kiállításaink, megnyitóink és 2018-tól ismét albumunk fotósát – az IPOSZ Magyar Kézművességért díj Arany fokozatával tüntette ki. Tóth Erika Katalin, a BKIK Kézműipari Tagozata alelnökének beszéde után a kiállítást hivatalosan Brückner Ákos Előd ciszterci plébános nyitotta meg.

Ezt követően a Metzker Kamaraegyüttes (Bolyky Miklós – ének, Polgár Aranka – hegedű, Metzker Pál – gordonka, Bajnok Gábor –bet25-oldalcsik.jpg csembalo, Metzker Péter – zongora) karácsonyi műsort adott elő.

A Betlehemi jászol kiállítás-sorozat jubileuma alkalmából a helyszínen és itt is fontosnak tartottuk és tartjuk, hogy közzétegyük azok névsorát, akik 15, 20, néhányan pedig 25 év óta rendszeresen vesznek részt ezeken a pályázatokon, vagy dolgoznak a kiállítások megvalósítása érdekében. Hűségüket egy oklevéllel ismertük el, amit a mostani díjazottaknak a díj átadásakor, a résztvevőknek az idei oklevelükkel együtt, a közreműködőknek a megnyitó végén adtuk át, a távol levőkét pedig postai úton juttatjuk el.

Megköszönjük hűségét:

a kiállítóknak: Ágoston Zsoltnak, Andrejszki Katinak, Bajnokné Gronsky Katának, Berszánné Román Erzsébetnek, Czene Jánosnénak, Czupp Pálnak, Csonka Ibolyának, Daru Péternének, a Dr. Török Béla Szakiskolának, Erdélyi Tibornak, Feketéné Pap Évának, Garamvölgyi Adriennek, Gelencsér Juliannának, a Goldmark Károly Művelődési Központ Kerámia Műhelyének és vezetőjüknek: Simon Editnek, Gy. Kamarás Katának, Harsányi Tibornénak, Hermann Jánosnak, Keményné Pap Szilviának, Kollár Szabolcsnak, Kovács Klára Valériának, Lauer Jánosnénak, Lugosi Margitnak, M. Sarlós Erzsébetnek, Markos Lászlónénak, Martineczné Kiss Mártának, Meichlné Érsek Máriának, Nemes Ferencnek, Neukirchnerné Tonkó Zsuzsannának, Orient Enikőnek, Radetzky Jenőnének, Ruzsa Ilonának, Dr. Sági Lajosnénak, Serfőző Helénnek, Dr. Sturcz Zoltánnénak valamint Szabóné Czuczai Katalinnak;

a kiállítások előkészítésében és megvalósításában közreműködőknek: Brückner Ákos Előd atyának, Fábry Zoltánnak, Farkas Zsuzsannának, Gergely Andreának és Imrének, Haris Máriának, Kóté Lászlónénak, M. Gubán Györgynek, Mátyus Lászlónak, R. Nagy Erikának.

A 25. Betlehemi jászol pályázat eredményhirdetése során a néprajzkutatókból, iparművészekből és a Ciszterci Egyházközség képviselőjéből álló zsűri javaslata alapján 31 alkotó és alkotóközösség vehetett át különböző díjakat, az AMKA emlékplakettjét, továbbá (a más díjakat is kapott alkotókkal együtt) összesen tizennégyen Brückner Ákos Előd atya ajándékait.

A díjazott alkotók:

  • a Kisgyőr Családi Kézműves Szaktábor – Kékedi László fafaragó népi iparművész, a Népművészet Ifjú Mestere, a Népművészet Mestere, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja vezetésével;

  • Apostol Ágnes művészeti életpálya-díjas budapesti keramikus mester;  

  • Bujtor Tibor gyenesdiási fafaragó népi iparművész;

  • a budapesti Berszán és Draskóczy családBerszánné Román Erzsébet Magyar Kézműves Remek-díjas tojásfestő népi iparművész, tűnemezelő; lánya: Draskóczyné Berszán Katalin textiltervező iparművész és unokái: Berszán Anna, Dóra és Csenge tanulók valamint Draskóczy Dorka és Péter óvodások;

  • Gisztl Anna Magyar Örökség-, Magyar Kézműves Remek- és Gránátalma-díjas ruhatervező és Bánky Zsuzsanna Magyar Kézműves Remek- és Magyar Viselet-díjas, Arany okleveles gyöngyékszer-készítő;

  • Gy. Kamarás Kata budapesti fazekas népi iparművész, a Népművészet Ifjú Mestere, a Népművészet Mestere;

  • Szabó Gyula budapesti AMKA Aranyfokos Kézműves Vándordíjas ruhatervező és -készítő;

  • a Keszthelyi Babavarró Klub – Molnárné Riskó Erzsébet népviseleti baba-készítő népi iparművész, Gyémántkoszorús Mester vezetésével;

  • a Három generáció – Tóta Anna bajai kenderdísztárgy-készítő, lánya: Szabolcs Annamária és unokái: Pincési Panni és Fanni;

  • az újszászi Népi Díszítőművészeti Szakkör – Veres Józsefné vezetésével;

  • Lukács Gábor budapesti intarzia-készítő, az Art Manufaktúra Civil Alkotóközösség tagja;

  • Kiss István egri fafaragó népi iparművész;

  • Schmelczer Béláné kazincbarcikai hímző;

  • Nemes Ferenc budapesti-szigetújfalui faragó népi iparművész;

  • Bocsi Éva Magyar Kézműves Remek-díjas salgótarjáni népviseleti baba-készítő népi iparművész;

  • Árva Gabriella Barcsay-díjas budapesti festőművész;

  • Orbánné Balogh Katalin budapesti textiljáték-készítő népi iparművész, Aranykoszorús babakészítő mester;

  • a budapesti Dr. Török Béla Szakiskola tanulói – Hunyady Lászlóné vezetésével;

  • a Kézdivásárhelyi Nők Egyesülete – Fülöp Magdolna vezetésével;

  • a székesfehérvári Ciszterci Szent István Gimnázium Képzőművész Szakköre – Szentes Ottokár művésztanár vezetésével;

  • a budapesti Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium Brummogó Bábszakkörének alsótagozatos gyermekei – Vámosiné Vitáris Márta vezetésével;

  • Hermann János budapesti miniatűr-faragó iparművész;

  • a keszthelyi Goldmark Károly Művelődési Központ Kerámia Műhelye – Simon Edit keramikus, fazekas népi iparművész vezetésével;

  • a „Rügyező hagyaték” Szabadkai Óvó- és Edzőképző Szakfőiskola nemezelőköre – Lévay Sofija nemezelő és dr. Maté Emese filológus vezetésével;

  • Barna Nárgisz Magyar Kézműves Remek-díjas budapesti keramikus-festő;

  • Gáspár Marianna ösküi népi bőrműves;

  • a Kiskun AMI Kiskunfélegyháza tanulói – Feketéné Papp Éva kerámikus, zománcműves vezetésével;

  • a Kazincbarcikai Gobelin Öltögetők Köre – Kissné Király Piroska vezetésével;

  • Fazekas Heléna ballószögi csuhéfonó népi iparművész;

  • a Budaörsi Kincskereső Óvoda Méhecske csoportja – Edöcsény Piroska és Lelkes Katalin óvoda-pedagógusok vezetésével;

  • Pozojevich Miklósné, a Nagyné Banadics Anikó által vezetett Füzesgyarmati Népi Kismesterségek és Kézművesek Egyesületének tagja.

 

bet25-emlekplakett.jpg

 

Brückner Ákos Előd atya ajándékait a következő alkotók vehették át:

 

  • Ágoston Anna, a székesfehérvári Ciszterci Szent István Gimnázium Szentes Ottokár művésztanár által vezetett képzőművész szakkörének tagja,

  • Csomák Lászlóné szabadszállási paverpol textilszobrász,

  • Deák Ildikó bakonykúti agyagmíves,

  • Esz Anna pátyi tűzzománcfestő,

  • a budapesti Hegyvidéki Alkotók Klub – Süveges Julianna vezetésével,

  • Holderik Erika Svédországban élő amatőr alkotó, a Trombitás Titánia által vezetett Európai Civil Koordinációs Egyesület szervezésében,

  • Nagy-Löki Lajos bajai asztalos, fafaragó, bútorfestő,

  • Nagyné Pál Tünde felsőpakonyi nemezkészítő,

  • Nyeső Ildikó sepsiszentgyörgyi dekoratőr       

A kiállítás minden résztvevője díszes, merített papírra készült oklevelet kapott.

 

bet25-album.jpgAz ünnepség végén Gergely Imre, az AMKA elnöke az album tiszteletpéldányaival köszönte meg a kiállítás létrejöttéhez nyújtott segítséget a fő támogatóknak és a rendezésben illetve az album elkészítésében résztvevőknek.

 

A kiállítás rendezői voltak: Kóté Lászlóné, Haris Mária, R. Nagy Erika, Ágoston Zsolt és Lukács Gábor.

Az album fotósa Mátyus László, szerkesztője Gergely Imre, képszerkesztője Gergely Andrea.

A kiadvány a balatonfűzfői Tradeorg Nyomdában készült.

 

Válogatás a kiállítás sajtómegjelenéseiből:

 

http://www.demokrata.hu/hir/kultura/betlehemi-jaszolkiallitas-duna-palotaban

https://magyaridok.hu/belfold/a-duna-palotaban-lathato-iden-a-betlehemi-jaszolkiallitas-3758510/

http://www.ma.hu/kulturport.hu/323648/Advent__A_Duna_Palotaban_lathato_iden_a_Betlehemi_jaszolkiallitas

https://gondola.hu/hirek/232074-Advent_-_A_Duna_Palotaban_lathato_iden_a_Betlehemi_jaszolkiallitas.html

www.amdala.hu

www.propeller.hu

www.nullahategy.hu

 

VESZPRÉMI MEGNYITÓ

 

bet25-szalezianum.jpgA veszprémi várban található Szaléziánum Érsekségi Turisztikai Központ Alapítványunkkal együttműködve 4. alkalommal rendezte meg a Betlehemi jászol kiállítást.

2018. november 30-án a szomszédos ferences templomban tartott ünnepélyes megnyitó Zsilinszky Cecília és a Padányi Katolikus Iskola növendékeinek műsorával kezdődött, majd Pálfalviné Ősze Judit, a Szaléziánum igazgatója, Gergely Imre, az Alapítvány elnöke és Ovádi Péter, Veszprém megye országgyűlési képviselője köszöntötte a vendégeket.

A kiállítást Dr. Márfi Gyula, a Veszprémi Főegyházmegye érseke nyitotta meg.

bet25-veszpremi-montazs.jpg

Válogatás a kiállítás sajtómegjelenéseiből:

 

https://youtu.be/wEp2E0whs5o

Bonum TV: https://www.youtube.com/watch?v=psbEVg2P9g4

https://veszpremiersekseg.hu/uveg-gyongy-es-csipke-jaszlak-a-kiallitason/

 

A fotókat Mátyus László, Juhász Melinda, Fődi Gábor, Gergely Andrea és Kóté Lászlóné készítette.

 

A mappában található képek előnézete 25. Betlehemi jászol kiállítás - Díjazottak galériája